A fenntartható fejlődés fogalma

  • Ha egy falu favágásból és fa feldolgozásból él, de több fát vág ki, mint amennyi újra nőne, az nyílván valóan nem fenntartható – környezeti szempontból.
  • Ha egy család több pénzt költ el egy hónapban, mint amennyi a jövedelmük, akkor az nem fenntartható – pénzügyi szempontból. Ha egy megyében nagyobb az elköltözés és a halálozás, mint a születések és beköltözések száma, akkor az nem fenntartható – társadalmi szempontból.
  • Ha egy falu favágásból és fa feldolgozásból él, de több fát vág ki, mint amennyi újra nőne, az nyilvánvalóan nem fenntartható – környezeti szempontból.
  • Ha egy család több pénzt költ el egy hónapban, mint amennyi a jövedelmük, akkor az nem fenntartható – pénzügyi szempontból.
  • Ha egy megyében nagyobb az elköltözés és a halálozás, mint a születések és beköltözések száma, akkor az nem fenntartható – társadalmi szempontból.
  • Ha a jövőnket biztosító környezeti erőforrásokat, pénzügyi erőforrásokat, vagy társadalmi erőforrásokat túl gyorsan használjuk fel, azaz feléljük, az nem fenntartható. A magyar népmesék szimbolikája mindezt úgy fogalmazta meg, hogy nem okos dolog megenni az aranytojást tojó tyúkot.

A fenntartható fejlődés

A fenntartható fejlődés (sustainable development) tehát – ahogy az az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1987-es Brundtland-jelentésében szerepelt – olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, termelési folyamatoké, társadalmaké stb.), amely:

„Kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.”

A fenntartható fejlődés egyik alapelve, hogy komplex megközelítéssel, egyszerre veszi figyelembe a

  • környezeti ügyek elvárásait, a
  • társadalmi igényeket, és a
  • gazdasági fejlődés igényeit.

A fenntarthatóság fogalomköre fejlődést jelent, és nem növekedést.

(A fogalomkör fenntartható növekedésnek való értelmezése félreértés, hiszen az igen gyakran az erőforrások túlfogyasztását, a jövő felélését jelenti.) A fenntartható fejlődés „fejlődés a környezet teherbírását nem meghaladó növekedés nélkül… A fejlődés minőségbeli javulást jelent, míg a növekedés mennyiségbeli bővülést.” (Herman Daly 1996)

Ahogyan mondani szokták, ez egy háromlábú szék, ami csak mindhárom „pillér” meglétével működik.

A fenntarthatóság hagyományos három eleme

A fenti ábra széles körben elterjedt. Ugyanakkor egyre több szakember szerint nem számíthatunk a három szektor közös területére, a közös metszéspontja, mert az, ahogyan az ábra is mutatja, túl kicsi területet fed.

Nem várhatunk a fenntarthatóság megjelenésére, hanem abba tudatosan át kell állnunk („transition into sustainability”).

Ez egy hosszú, és kérdésekkel teli út, de irányt ad a szükséges változtatásoknak.

A kortárs gondolkodók szerint a természeti környezet határozza meg a társadalom felépítését és működését, és a gazdaság ennek kell hogy megfeleljen.

A három alaptényező tehát az új felfogás szerint így épül fel:

A fenntarthatóság három eleme – kortárs felfogás szerint

A fenntarthatóság alapelvei:

  1. Amit a környezetbe bocsátunk, az nem haladhatja meg a környezet befogadó/feldolgozó képességét.
  2. Amit a környezetből kitermelünk, az nem haladhatja meg a környezet újratermelő képességét.
  3. A nem-megújuló erőforrások felhasználásának a mértéke nem haladhatja meg azt az ütemet, amilyen arányban helyettesíteni tudjuk őket megújuló erőforrásokkal.

Alapelvek továbbá:

  • Holisztikus megközelítés elve
  • Generáción belüli és generációk közötti szolidaritás
  • Társadalmi igazságosság
  • Az erőforrások fenntartható használata
  • Integráció
  • Helyi erőforrások használata
  • Társadalmi részvétel
  • Társadalmi felelősség
  • Elővigyázatosság és megelőzés elve
  • A szennyező fizet elve

A 2012-ben megrendezett Rio+20 ENSZ konferencián született döntés alapján 2015-ben került sor a 2015 utáni Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elfogadására. A keretrendszer alapjait a kiegyensúlyozott társadalmi fejlődés, a tartós gazdasági növekedés és a környezetvédelem képezik. A keretrendszer kialakításában és formálásában Magyarország a kezdetektől fogva meghatározó szerepet vállalt.

A 2015 őszén az ENSZ közgyűlésen konszenzussal elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals) végrehajtása, azaz a világ fejlődési pályájának fenntartható irányba állítása az ENSZ eddigi egyik legnagyobb vállalkozása. A javaslatcsomag (eredeti címen: „Transforming Our World: The 2030 Agenda for Sustainable Development”) 17 célt és 169 alcélt tartalmaz. Ezek között olyanok is megjelennek, mint például az éhezés megszüntetése, a tiszta víz és alapvető köztisztaság, vagy a fellépés az éghajlatváltozás ellen.

A 17 Fenntartható Fejlődési Cél

A dokumentum sokak szerint új fejezetet nyitott az emberiség történetében. Az együtt megfogalmazott célok érzékeltetik a közös felelősségvállalást. A vezetők felismerték, hogy a ránk váró kihívásokkal nem tud sikerrel megbirkózni egy-egy állam; azokban közös cselekvések összehangolt végrehajtására van szükség.

A Fenntartható Fejlődési Célok tudatosan összefonja a társadalmi, a természeti és a gazdasági jellegű feladatokat, mert alapnézete, hogy maguk a problémák is összefonódnak. A dokumentum olyan kihívások megoldását is nevesíti, mint az éghajlatváltozás (13-as cél); sokak szerint jelenleg ez tűnik a legsürgősebb, és legnehezebben kezelhető problémának. Szakemberek azt mondják, ha ezt sikeresen kezeli az emberiség, akkor a többi cél kezelése már ehhez képest gyerekjáték lesz.

Maguk a dokumentum elkészítői sem számítottak arra, hogy azt az ENSZ közgyűlésén gyakorlatilag minden állam elfogadja. A dokumentum például a jelenlegi energetikai és ipari rendszerek átalakítását is célul tűzik ki, azt mégis olyan államok is elfogadták, amelyek egyértelműen a szén-, és olajtermelésben érdekeltek.

A magyar delegációt az ENSZ ülésen Áder János államelnök vezette, és a dokumentumot hazánk részéről ő írta alá.

Áder János államelnök a Fenntartható Fejlődési Célok tárgyalásán

Az emberiség egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan érjen el magas jóllétet úgy, hogy közben alacsony maradjon az ökológiai lábnyom, azaz a környezeti terhelés.

A jóllét

A jóllétet (két ll-el írva) az emberi fejlettségi index segítségével (Human Development Index, HDI) értékelhetjük. A HDI három elemből tevődik össze: oktatás, születéskor várt élettartam és anyagi jólét. Az index értéke 0 és 1 közé esik, ahol a kisebb érték jelzi a fejlettebb államokat.

A jó életről szóló nézetek átalakulóban vannak. Tíz-húsz éve még a nemzetközi vitákban a „wealth” vagy a „welfare” szó használata volt jellemző, ami anyagi jólétet, pénzt, így tehát kertes házat, autót vagy autókat és duzzadó bankszámlát jelentett. Általános volt az a vélekedés, hogy aki gazdag, az boldog is, és megfordítva is: csak az lehet boldog, aki gazdag.

Ma már az az ENSZ, az OECD, az EU, vagy éppen az Európai Környezetvédelmi Ügynökség dokumentumaiban rendre a „well-being” kifejezést használják. Ez magyarul jóllétet jelent, két ll-el. Tudományosan is bizonyított, hogy az anyagi jólétnek nincs, vagy nem feltétlenül van szoros kapcsolata a boldogsággal, a jólléttel. Sok kutatás szerint a valódi boldogságot globálisan mérve, és az eredményeket összehasonlítva a tömegesen boldogabb emberek nem a jómódú államokban élnek. A jóllét sokkal inkább örömöt, biztonságot, egészséget, közösségeket takar.

A jövőre vonatkozó prognózisok szerint egy újfajta értékrend van kialakulóban, amelyben a jóllét (well-being) fogalomköre kerül előtérbe: a kereslet szerkezete gyökeresen átalakul; az innovációk, a technikai fejlesztések széles körben elterjednek, és csatlakoznak a fogyasztók megváltozott szokásaihoz. Ez együtt alapjaiban megváltoztatja gondolkodásunkat, az értékrendünket és a napi tevékenységeinket.

Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environmental Agency, EEA) ügyvezető igazgatója 2016-os budapesti előadásában kifejtette, hogy nézete szerint a fejlődő országok lakói nem biztos, hogy beleesnek a fogyasztói társadalom csapdájába, vagy nem úgy, ahogy mi. A kulturális különbségek miatt könnyen lehet, hogy azok a társadalmak időben felismerik, hogy egy bizonyos ponton túl az újabb vásárlások nem vezetnek boldogsághoz, sőt, vizsgálatok szerint egy szinten túl a hatásuk ellentétes lehet.

Az anyagi jólét (kék) és a jóllét, azaz a boldogság (piros) szintjének változása

Ökológiai lábnyom, biokapacitás, fejlettség

Az ökológiai lábnyom (ecological footprint) azt mutatja meg, hogy mekkora szárazföldi és vízi terület kell egy adott népesség igényeinek kielégítéséhez és hulladékainak elnyeléséhez (abszorbeálásához). Azt a területet jelenti tehát, ami károsodás nélkül meg tudja termelni az aktuális életvitelünkhöz szükséges javakat (élelem, energia stb.). Mértékegysége hektár per fő per év.

biokapacitás (biocapacity) kifejezés azt mutatja meg, hogy egy főre mekkora termőterület jut (ez a szám a Föld népességének növekedésével folyamatosan csökken). Egy ország teljes biokapacitását az országban rendelkezésre álló termékeny területek hektárban mért nagyságával fejezzük ki.

Az ökológiai lábnyom és a biokapacitás összevetése alapján eldönthetjük, hogy valamely ország természeti tőkéje elegendő-e az adott ország fogyasztási, illetve termelési tevékenységének a fenntartáshoz. Amennyiben a kiszámított ökológiai lábnyom meghaladja a biokapacitást, akkor ökológiai deficitről beszélünk, tehát az ország ökológiailag fenntarthatatlan módon működik.

Az ökológiai lábnyom és az emberi fejlettségi index egybevetésekor azt láthatjuk, hogy Európa országai (az alábbi ábrán piros körrel jelölve) a HDI index értéke alapján többségükben igen fejlettek, az ökológiai lábnyom mutató alapján azonban mind az ökológiailag fenntarthatatlan tartományban vannak.

Ami még ennél is riasztóbb, az az, hogy jelenleg nincsen olyan állam, amely egyúttal ökológiailag fenntartható és fejlett is lenne (az ábrán a jobb alsó sarokban a zöld tartomány).

Az ökológiai lábnyom (2008) és az emberi fejlettségi index (HDI) (2012) összefüggése

A klasszikus közgazdasági megközelítés szerint az első cél a fejlettség elérése (tehát a fenti grafikonon a jobbra tolódás), és ha majd azt elértük, akkor majd elkezdünk gondolkodni a fenntarthatóságon, azaz az ökológiai lábnyom csökkentésén (tehát a grafikonon a lejjebb tolódás. (az alábbi kép értelmében ez a piros nyilak követését jelenti.) Ezzel a megközelítéssel Hans Bruyninckx, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója megfogalmazása szerint két alapvető probléma van:

  • Egyfelől azok az államok, amelyek viszonylag fejlettek, nem csökkentik az ökológiai lábnyomukat. Erre sajnos a jelek szerint hiába várunk.
  • Másfelől még ha a fejletté váló államok csökkenteni is akarnák az ökológiai lábnyomukat, a környezet addigra már nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot. Addigra olyan mértékben degradálódna a biodiverzitás és a tájkép, hogy az már nem pótolható. A grafikon tükrében: le kellene csúszni a zöld mezőbe (az alábbi fotó értelmében a piros nyíl irányában), de addigra már – átvitt értelemben, és szó szerint is – nem lenne zöld mező.

Mindez legmarkánsabban a Párizsi Klímaegyezményben tükröződik: a világ államai ebben elismerték, hogy nincs idő várni, nem érünk rá, azonnal kell cselekedni. Most kell cselekednünk, most kell fenntarthatóvá válni (a fenti fotó értelmében: most kell a zöld nyilakat követnünk).

Pénzügyi, természeti, emberi tőke

Általános megközelítés szerint három féle fő tőke van:

  • pénzügyi tőke, a
  • természeti tőke (natural capital), és az
  • emberi tőke (human capital).

Pénzügyi tőkén a hosszabb időre befektethető pénzt, anyagi és szellemi javakat értjük. A klasszikus közgazdaságtan szerint a tőke az alapvető termelési tényezők összessége, ami vállalkozás elindításához és fenntartásához szükséges.

Természeti tőke a környezeti rendszerek élő és élettelen elemeit foglalja magában (nem beleértve a az embereket és a mesterségesen létrehozott elemeket). Ezen elemek hozzájárulnak az ember számára értékes termékek előállításához és szolgáltatások nyújtásához.

A természeti tőke magába foglalja a természet által biztosított, számunkra a létfenntartásunkhoz nélkülözhetetlen alapfeltételek összességét. A természeti tőke körébe tartozik többek között a termőföld, a nyersanyagok, a friss víz és a tiszta levegő.

„A természeti tőke a tőke gazdasági értelmezésének kiterjesztése a környezeti értékekre és szolgáltatásokra. A természeti tőke a természetes ökoszisztémák állományként történő értelmezése, amely értékes ökoszisztéma-szolgáltatásokat tud létrehozni a jövőben. … Az ökoszisztéma-szolgáltatások folyamatos árama azt követeli, hogy az ökoszisztémák teljes rendszerként működjenek, ezért a rendszer struktúrája és változatossága fontos összetevői a természeti tőkének.” (Robert Constanza, 2008)

Az emberi tőke elméletének a feltételezése szerint az emberek oktatás, képzés révén beruházásokat végeznek saját termelőképességükbe. Ezek a beruházások növelik termelőképességüket, termelékenységüket és így munkájuk piaci értékét. Ezért jövőbeli keresetük magasabb lesz.

A beruházások az emberi tőkébe nem szorítkoznak a formális oktatásra. Minden olyan befektetés, amely javítja a termelőképességet, az emberitőke-beruházásnak tekinthető. Például, amikor pénzért veszünk igénybe egészségügyi szolgáltatásokat, akkor is legalább részben emberi tőkébe fektetünk. A vásárlások beruházásjellege független attól, hogy a költségeket az egyének, a vállalatok vagy az állam állja-e. Azért tekintjük beruházásnak, mivel nem a jelenlegi élvezet vezeti őket. Időt és pénzt áldoznak a jelenben a jövőbeli – pénzbeli és nem pénzbeli – haszon reményében.

Az emberi tőkével szorosan összefügg a társadalmi tőke, amely az emberek közötti kapcsolatokban megbúvó erőforrás. A Társadalmi tőke a kapcsolatok mennyiségének, minőségének és struktúrájának függvénye. Az emberi kapcsolatokban áramló energia elősegítheti az egyén boldogulását, de egyúttal elősegítheti a kollektív cselekvést is és ezáltal egy egészséges és prosperáló társadalom fenntartását. Egy-egy közösség társadalmi tőkéje erőtejesen meghatározza a közösség rugalmasságát, reagáló képességét. Az olyan közösségek, ahol sűrű és erős kapcsolatok épültek ki az emberek között, bizonyíthatóan gyorsabban és eredményesebben reagálnak a váratlan, új kihívásokat jelentő helyzetekre.

A tőke több megjelenési formájának együttműködésével valósul meg a termékek és szolgáltatások előállítása. Például a halászathoz szükséges a halállomány (természeti tőke), ami a magas minőségű élőhelytől függ (természeti tőke), de ugyanúgy függ a halászhajóktól (gyártott tőke, pénzügyi tőkével támogatva), a halászok szaktudásától és tapasztalatától (humán tőke) és a halászathoz kapcsolódó kormányzati irányítási rendszertől (társadalmi tőke).

A gyakorlat szerint a pénzügyi tőke fontosságát felülértékeljük, míg a természeti és az emberi tőke fontosságát pedig alulértékeljük.

Népszerű megközelítés, hogy a technológia fejlődése válaszokat fog adni a környezeti problémákra. Az is általános gondolat, hogy az embereknek egyénileg kell változniuk: meg kell változtatni az életmódjukat (lifestyle), például kevesebbet kell vásárolni, és a már nem hordott ruhákat tovább kell adni. Ezzel felmerülhet az a kérdés, hogy akkor a környezeti problémák nem az államok és a cégek problémája, hanem az egyes embereké? Hogy azokért nem a döntéshozók a felelősek, hanem a magánemberek?

forrás: https://eionet.kormany.hu/a-fenntarthato-fejlodes-fogalma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

'Fel a tetejéhez' gomb